Seed Star Battle: a visszaszámlálás elkezdődött

DBH Seedstar - április 14, 2015

Már csak néhány napjuk van jelentkezni azoknak a startupoknak, akik be szeretnék mutatni a már meglévő, de kezdő vállalkozásukat, vagy vállalkozásindító ötletüket a nemzetközi zsűri és az üzleti befektetők előtt. A DBH SeedStar és a LEWIS PR április 17-ig várják a kezdő vállalkozások jelentkezését.

A jelentkezők közül az előválogatás után április 20-án hirdetik ki a TOP10 döntős csapatot, akiknek a szervezők szakmai workshopot tartanak április 24-26. között a DBH Group budapesti irodaházában. A döntős startupok a képzés során, hazai és nemzetközi szakértők vezetésével, a piacra lépéshez és a külföldi befektetők megszólításához szükséges üzleti ismeretekre tehetnek szert.

„Számos innovatív és üzletileg is életképesnek mutatkozó startup jelentkezést kaptunk, amelyek megerősítették bennünk, hogy a hazai piac tele van jobbnál jobb vállalkozásindító ötlettel, amelyeket a Seed Star Battle startup versennyel mi is serkenteni szeretnénk, hogy ezekből minél több piacképes vállalkozás jöhessen létre” – mondta el a verseny hátteréről Dr. Erdei Sándor, a DBH Group alapító-vezérigazgatója.

A Seed Star Battle program a szakmai képzés mellett lehetőséget teremt a startupoknak, hogy kapcsolatba léphessenek nemzetközi üzleti tanácsadókkal és befektetőkkel, így az innovátorok nemzetközi hálózatot építhetnek a verseny során.

A workshopot követően 2015. április 30-án rendezik a döntőt, ahol nemzetközi zsűri előtt bizonyíthatnak a csapatok. A Seed Star Battle fődíjának megnyeréséhez a szakmai zsűri többek között az ötlet eredetiségét, a piacra jutási potenciált, a célcsoport felvevőképességét és az üzleti modell helytállóságát vizsgálja majd.

A győztes csapat többek között 1 millió forint értékű mentor programot és fél éves PR szolgáltatást nyer, valamint részt vehet a LEWIS PR által szervezett prágai régiós startup rendezvényen. A cseh és lengyel partnerekkel közösen szervezett workshop keretén belül a győztes startup nemzetközi mentorokkal és befektetőkkel is találkozhat, akik által gyakorlati tudáshoz, illetve akár befektetési lehetőséghez is juthat.

Az érdeklődők a www.seedstarbattle.com weboldalon jelentkezhetnek, ahol megtalálhatják a részletes pályázati feltételeket.

Zsűritagok:

  • Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója
  • Molnár A. István, a DBH SeedStar üzletág-igazgatója
  • Zorigt Batjin, a LEWIS PR magyarországi vezetője
  • Vinnai Balázs, Misys Digital Channels general manager
  • Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal volt elnökhelyettese
  • Benkő Vilmos entrepreneur
  • Richard Bijlard entrepreneur, High-tech Connector
  • Hank Kune entrepreneur, a Future Center Alliance alapító partnere, az Educore BV alapító-tulajdonosa
  • Ürge László, a ThalesNano Zrt. igazgatósági tagja
  • Ladoméry Tamás, a Norma Instruments Zrt. vezérigazgatója
Seed Star Battle
Megosztás