Adóváltozások 2015-ben: korlátozott cafetéria

Angiulli Enzo - november 20, 2014

A parlament november 18-i ülésén elfogadta a jövő évi adótörvénycsomagot. Az előzetes tervekkel szemben a béren kívüli juttatások adóterhei nem növekednek, de több korlátozás is életbe lép a cafetéria-rendszerben.

Az Országgyűlés november 18-án elfogadta a 2015. évi adótörvény-változások nagy részét tartalmazó törvényjavaslatot. Az előzetesen bejelentett módosító javaslat valamennyi érintett körében felhördülést keltett, mivel jelentősen szigorodott volna a cafetéria kedvezményeinek köre: a jogszabálytervezet minden béren kívüli juttatás adóterhelését emelte volna és a juttatás felső határa is 450 ezer forintra csökkent volna.

Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály alapján végül éves 200 ezer forintig 35,7 százalék marad a béren kívüli juttatásokat terhelő személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás mértéke (a juttatás értékének 1,19-szerese után 16 százalékos szja-t és 14 százalék eho-t kell fizetni).

Többet csak SZÉP-kártyával

Az efölötti juttatások esetében több korlátozást is figyelembe kell venni: 200 ezer forint és 450 forint közötti juttatást csak akkor lehet 35,7 százalékos adóterhelés mellett adni, ha az SZÉP-kártyán történik. Ha a juttatást egyéb módon adja a munkáltató, akkor a 200 ezer forint feletti rész 51,17 százalékos terhelés alá esik (a juttatás értékének 1,19 szerese után 16 százalék szja-t és 27 százalék eho-t kell fizetni).

A változások miatt összességében az eddigi összesen 500 ezer forint helyett 50 ezer forinttal, ha pedig a munkáltató nem vállalja vagy a munkavállaló nem választja a SZÉP-kártya juttatást, 300 ezer forinttal kevesebb értékű béren kívüli juttatás után lehet 14 százalékos ehót fizetni.

SZÉP Kártya
Megosztás