Elindult a Budapest Makers

DBH IT - június 10, 2016

A budapesti kreatív ökoszisztéma, vagyis startupok, dizájnerek és gyártók összekapcsolódását és fejlődését segítő Budapest Makers honlap munkálatainak elindulását jelentették be a Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvényen a fővárosi Akvárium Klubban. A DBH Group partnerként segíti a kezdeményezést.

A hiánypótló portál olyan felületet fog biztosítani a hazai fiatalok számára, amelyen megtalálják a vállalkozásuk indításához szükséges fontos információkat és témákat. A külföldi befektetők pedig olyan projektek után kutathatnak, amelyekbe invesztálni szeretnének, és a kapcsolatfelvétel megtörténhet a honlapon keresztül.

Pongrácz Ferenc, az IBM délkelet-európai üzletfejlesztési igazgatója elmondta, az IBM közreműködésével megvalósult első hasonló honlap New Yorkban indult, és ma már csaknem húsz nagyvárosban – London, Berlin, Amszterdam, Prága – működnek ilyen portálok. „A portál ötlete egy évvel ezelőtt született meg. Célunk, hogy Budapestet a régió elsőszámú kreatív és innovatív ökoszisztémájává tegyük, amiben jelentős szerepe van a most megszülető Budapest Makers portálnak is” – mondta el Pongrácz Ferenc.

Budapest Makers

„Nagyon örülünk, hogy egy ilyen kezdeményezést támogathatunk, amelynek segítségével ötletgazdák és már működő vállalkozások egyaránt megtalálhatják a számukra szükséges információkat, és kapcsolatokat építhetnek ki a budapesti startup ökoszisztéma szereplőivel” – mutatta be csatlakozásuk okait Varga-Tarr Sándor, a DBH Group marketing igazgatója. „Inkubátor üzletágunk foglalkozik startup üzletfejlesztéssel, így a mindennapjaink része ezen vállalkozások számára segítséget nyújtani, és nagyszerű lehetőség, hogy ezentúl a Budapest Makers által a startupok újabb felülethez juthatnak, ahol befektetőket, tanácsadókat, valamint a vállalkozásuk elindításához szükséges információkat találhatnak.”

A most elindított oldalon várják mindazok jelentkezését, akik szeretnének hozzájárulni az oldal sikeréhez, legyen szó az oldal fejlesztéséről, tartalom generálásáról vagy a kezdeményezés kommunikációjáról és szélesebb körben való terjesztéséről.

Csatlakozz a közösséghez!

BudapestMakers.com

facebook/budapestmakers

Megosztás