Cafeteria 2016 – főbb tudnivalók és változások

Angiulli Enzo - február 03, 2016

Összeszedtük a főbb tudnivalókat az adómentes lakáscélú hiteltámogatásról, az Erzsébet-utalvány Plusz kártyáról és más változásokról a cafeteria rendszerre vonatkozóan.

SZÉP-kártya és Erzsébet-utalvány a két legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma

Magyarországon egy főre átlagosan több mint 335 ezer forintnyi éves béren kívüli juttatás jut, melyek közül a SZÉP Kártya és az Erzsébet-Utalvány a két legnépszerűbb elem.

Nem változik a népszerű cafeteria elemekre (SZÉP kártya és Erzsébet utalvány) rakódó adóteher. A lényeget tekintve marad a kedvező adózás 2016-ban is, ami az szja 1 százalékpontos csökkentése miatt a 2015-ös 35,7 %-os adókulcs helyett 2016-ban 34,51 %-os adókulcsot jelent majd. A feltétel az lesz továbbra is, hogy évi 200 ezer forintig bármilyen, az eddig megszokott formában adható lesz a cafeteria 2016-ban is, viszont a 200 ezer forint feletti összeg (ami praktikusan további 250 ezer forintot jelent) kizárólag SZÉP kártyán adható a kedvezőbb, vagyis 34,51 százalékos adókulcs mellett.

Erzsébet utalvány Plusz

Új szereplő a piacon: Erzsébet-utalvány Plusz kártya

A papíralapú Erzsébet utalványok mellett az egyik globális bankkártya-kibocsátó cég vezetésével piacra kerül az Erzsébet Utalvány Plusz Kártya, mely elektronikus plasztikkártyaként jelentősen megkönnyíti majd a béren kívüli juttatások elköltését.

Előnyök a munkáltató számára, ha Erzsébet-utalvány Plusz kártyára váltanak:

  • Nincs szükség havi megrendelésre, a kiosztást megelőző biztonságos tárolásra, átadásra és az átvétel dokumentálására.
  • A papíralapú utalványokat a forgalmazók a megrendelt névérték 2 % + ÁFA alap szolgáltatási díj ellenében biztosítják, illetve kiszállítási költsége is van az utalványoknak. Az utalványokat tartalmazó borítékok egyedi összeállítása esetén pedig 5 % + ÁFA a további költsége a munkáltatónak. A kártya feltöltésénél a forgalmazók kizárólag egy, a papír alapú utalványok alapdíjával egyező mértékű 2 % + ÁFA szolgáltatási díjtételt számolnak fel, tehát más plusz költség nincsen, hiszen a kártyákat egyelőre ingyenesen lehet megrendelni.
  • A papíralapú utalványok megrendelés esetén a munkáltatók minden egyes megrendelés átvételt követő 2 napon belül kötelesek ellenőrizni az utalványok megfelelőségét. A kártyára feltöltött összegek esetén a megfelelőség ellenőrzése nem szükséges, így az esetleges reklamációval járó kellemetlenségek elkerülhetőek.
  • A kártya használatával minimálisra csökken a juttatás megrendelésére és kiosztására fordítandó idő, hiszen az utalás beérkezését követő 2. munkanapon már elérhető a kártyára feltöltött juttatás.

Összeszedtük a munkavállalók számára fontos tudnivalókat a kártyával kapcsolatban:

  • A kártya névre szól, így munkahelyváltás esetén a munkavállaló magával viheti.
  • Bármekkora összeg feltölthető a kártyára.
  • A kártya megsérülése vagy elvesztése esetén nem vész el a kártyán lévő összeg, hiszen a kártya letiltható, a fel nem használt összeg pedig az új kártyán ismét elérhetővé válik.
  • A kártyatulajdonost PIN-kód védi.
  • A kártyán egyszerre kezelhető az Étkezési, az Ajándék, az Iskolai, a Kultúra, a Sport valamint a Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány is. A kártya zsebei megfelelnek a papíralapon kibocsátott Erzsébet-utalványok típusainak, így az egyes zsebek felhasználhatósági köre azonos a papíralapú utalványokéval.
  • A nagyobb üzletláncokban már elfogadják, és az elfogadóhelyek köre dinamikusan bővül. Az Erzsébet-utalvány térképes keresőjén egyszerűen megtekinthető, hol fogadják el a kártyákat.
  • Erzsébet-utalvány Plusz kártyára egész évben lehet váltani, a kártyát az  erzsebetutalvanyplusz.hu oldalon lehet igényelni. Teljesen rugalmas a rendszer,  ha valaki kártyával rendelkezik, és úgy dönt, hogy mégis a papír utalvány lenne neki kényelmesebb, akkor bármikor visszatérhet a papír formához.
  • A kártyák 3 évig érvényesek, ezért érdemes megőrizni akkor is, ha mégis papíralapú utalványt használnának, hiszen így később könnyebben vissza lehet térni az elektronikus formához.
  • Forintra pontosan, kerekítés nélkül fizethet az Erzsébet-utalvány Plusz kártyával.
  • Minden feltöltésnek van lejárati ideje, a tranzakciók során mindig a legkorábbi feltöltések kerülnek leghamarabb felhasználásra.
  • Erzsébet-utalvány Plusz kártyával és bankkártyával egy vásárláson belül ‒ átmenetileg ‒ nem lesz lehetséges a fizetés.
  • Az online fizetés 2016 folyamán válik lehetségessé.
  • Egy tranzakción belül csak egy zseb értékével lehet fizetni.
  • Január 24. éjféltől az Első Magyar Cafetéria Kft. által kibocsátott EMC-kártyákat nem fogadják el sehol, az ügyfelek egyenlegét egy az egyben jóváírják az új Erzsébet Plusz-kártyákon.

cafeteria 2016

Adómentes lakáscélú hiteltámogatás

Továbbra is adómentes lesz a lakáscélú hiteltámogatás, ráadásul az előző évekkel ellentétben most már régi lakáscélú hitel törlesztésére is felhasználható cafeteria-elemmel bővül a juttatások rendszere. A szolgáltatást azon munkavállalók vehetik igénybe, akik lakáshitellel rendelkeznek.

A lakáshitel támogatás igénybevételének szabályai:

  • A hitelt lakáscélú felhasználásra nyújtotta a hitelt folyósító intézet.
  • A lakáshitelnek fenn kell állnia, abban az igénylőnek adósként, vagy adóstársként szerepelnie kell.
  • A támogatás összege nem haladhatja meg vásárlás esetén az ingatlan vételárának 30%-át, míg építés, bővítés, akadálymentesítés vagy korszerűsítés esetén a költségvetés 30%-át.
  • Igazolni kell, hogy a lakás a munkavállaló saját tulajdonában áll, vagy a lakásban haszonélvező.
  • Meg kell vizsgálni, hogy méltányolható-e a lakásigény (méret, szobaszám, együttlakók száma).
  • A megelőző négy évben és az aktuális évben maximum 5 millió Ft lehet(ett) a támogatás összege.
  • Amennyiben a támogatás folyósítása a munkavállaló saját, a hitel törlesztésére használt bankszámlájára történt – a támogatás folyósítását követő év elején vizsgálni kell, hogy a támogatás hiteltörlesztésre történő felhasználása megtörtént-e.

Munkavállaló feladata:

  • A támogatás igénylése a munkáltatótól.
  • Ezt követően nyilatkoznia kell arról, hogy mely számlára kéri az összeg folyósítását, amely a rendelet szerint az alábbi lehet:
    • a hitel törlesztésére használt saját fizetési számlája (hagyományos folyószámla)
    • a hitelintézetnél vezetett hitelszámlája (a hitelszerződésben megjelölt számlaszám – amennyiben az utalás fogadására alkalmas – azaz GIRO képes)
    • a magánszemély javára a hitelintézet törlesztéshez használt központi elszámoló számlája
  • Az adómentesség vizsgálatához szükséges dokumentumok átadása a munkáltató részére.

Feltételek: A Lakáshitel támogatás cafeteria elem igénybevételéhez a munkavállaló lakásigényének meg kell felelnie bizonyos feltételeknek, ezekről bővebben az alábbi oldalon lehet tájékozódni.

Munkáltatóként elveszett a jogszabályok sűrűjében?
A DBH Finance segít kiigazodni a bérszámfejtés rejtelmein, nézze meg szolgáltatásainkat, és kérdezzen tőlünk!

[sf_button colour=”purple” type=”sf-icon-reveal” size=”large” link=”https://dbh-group.com/hu/finance/berszamfejtes/” target=”_blank” icon=”ss-check” dropshadow=”yes” extraclass=””]Megnézem a DBH Finance szolgáltatásait![/sf_button]

Források:

 

Megosztás