5 startup a nagyvilágból, akiknek 2015 a vállalkozás végét jelentette

DBH Seedstar - december 27, 2015

A statisztikák szerint a startupok 90%-a nem tudja legyőzni az eléjük gördülő akadályokat. Annak ellenére, hogy a következő 5 startup összesen 270 millió dollár kockázati tőkebefektetésben részesült, 2015-ben sajnos be kellett zárniuk kapuikat. Íme, hogyan próbálták megváltoztatni a világot és mit tanulhatunk startupként a bukásukból.

  1. Quirky

A 2009-ben indított platform a feltalálók és találmányaik megismerését és elterjedését tűzte ki céljául. A látogatók voksolhattak a legjobban tetsző ötletekre, melyeket a Quirky életre keltett. A startup bukását végül a termékeken lévő alacsony árrés okozta. Leányvállalata, a Wink, mely lehetővé tette az otthoni eszközök (mint például légkondicionáló, riasztó) egymással történő kommunikációját, egy elrontott biztonsági frissítés következtésben szintén kényszerpihenőre szorult idén tavasszal. A 185 millió dollár tőkebefektetésben részesült vállalat szeptemberben csődöt jelentett be.

  1. Homejoy

Az online platform olcsó takarítói szolgáltatást kínált. A vállalat társalapítója és vezérigazgatója, Adora Cheung elmondta, a bukást elsősorban a takarítókkal folytatott perek, illetve a finanszírozás hiánya okozta, ugyanakkor egyes források szerint a vállalat nem fektetett kellő hangsúlyt az ügyfeleik és dolgozóik megtartására. A 40 millió dolláros tőkebevonás ez év júliusáig volt elegendő a vállalat fennmaradásához.

  1. Zirtual

Az 5,5 millió dolláros tőkebefektetésben részesült Zirtual virtuális segítséget kínált egyéni és kisvállalkozásoknak. Az asszisztensek az elvégezendő munka mennyiségétől függően egyszerre akár több ügyfél rendelkezésére is állhattak, lehetővé téve a szolgáltatás alacsony árát. A vállalat ez év augusztusában mintegy 400 alkalmazottját bocsátotta el e-mailen keresztül, miután nem jutottak hozzá a várt tőkéhez. A vezérigazgató ugyanakkor elmondta, a Zirtual nem alkalmazott gazdasági igazgatót és nem volt megfelelő tanácsa, mellyel talán elkerülhető lett volna a bukás.

  1. Secret

Applikációjukkal anonim üzeneteket küldhettünk, de mint más hasonló alkalmazás (mint a Whisper vagy a Yik Yak), szintén megküzdött az internetes zaklatás problémájával. A vállalat vezérigazgatója, David Byttow elmondta, hogy a Secret nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanakkor továbbra is hisz az őszinte, nyitott kommunikációban és a kreatív kifejezésben, és az anonimitás kiváló eszköze ennek. A 35 millió dollár tőke többsége Byttow elmondása szerint visszajut a befektetőkhöz.

Secret startup

A Secret startup

  1. Grooveshar

A 2006-ban indított zenei streaming szolgáltatás lehetővé tette felhasználóinak, hogy zeneszámokat töltsenek fel és osszanak meg. A szerzői jogsértések miatt hamar jogi problémákba ütközött a platform. Elismerték, hogy legjobb szándékuk ellenére hibát követtek el azáltal, hogy nem biztosították a tulajdonosok engedélyét. A Grooveshar 6 millió dolláros tőkebefektetésben részesült.

[sf_button colour=”orange” type=”sf-icon-reveal” size=”large” link=”https://dbh-group.com/hu/seedstar/” target=”_blank” icon=”ss-check” dropshadow=”yes” extraclass=””]Szeretnél egy sikeres startup közösséghez tartozni?[/sf_button]

Forrás: uk.businessinsider.com

Megosztás