Megjelent az első várva várt pályázati felhívás kkv-knak!

Keresztúri Zsolt - május 28, 2015

[spb_text_block pb_margin_bottom=”no” pb_border_bottom=”no” width=”1/1″ el_position=”first last”]

Az idei év nehezen indult a támogatások elosztásával foglalkozó intézményrendszer számára. Korábban már beszámoltunk arról, hogy döcögősen halad a Magyarország rendelkezésére álló EU fejlesztési források elosztási rendszerének kialakítása, illetve a pályáztatás. A korábban kormányrendeletben megjelent 2015. évi kerettervet – ami az idén várhatóan megjelenő támogatási jogcímeket és keretösszegeket tartalmazza – szintén negyedéves csúszással hirdettték ki, illetve az abban előirányzott céldátumok sem teljesültek egészen mostanáig.

Május 20-án este végre megjelent a kis és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázati konstrukció (a konstrukció száma: GINOP-1.3.1-15)! A konstrukció célja a magyarországi kis- és közepes vállalkozások piaci megjelenésének segítése, valamint a nemzetközi versenyképesség erősítése.

A célok elérése érdekében a pályázó kkv támogatást igényelhet külföldi vásárokon és kiállításokon való részvétel költségeinek részbeni finanszírozásához, valamint külföldi árubemutatók megszervezéséhez. E két fő tevékenységcsoporthoz kapcsolódó egyéb költségekhez is igényelhető támogatás, például marketing eszközök beszerzéséhez, média megjelenés költségeinek finanszírozásához, illetve tanácsadás igénybevételéhez. A támogatható tevékenységek és az elszámolható költségek részletezése az innen letölthető kivonat, vagy az innen elérhető pályázati felhívás tartalmazza.

Az igényelhető támogatás legfeljebb az elszámolható költségek 50 százaléka lehet. Az igényelhető támogatás mértéke 1,5-20 millió forint között lehetséges.

Kik pályázhatnak?

A korábbi években már megszokott jogosultsági feltételekhez képest változás, hogy csak azon vállalkozások pályázhatnak, akiknek az elmúlt két évben volt export árbevétele, illetve legalább 2 fő volt az átlagos statisztikai létszáma. További fontos jogosultsági kritérium, hogy támogatásra csak a konvergencia régiókban megvalósuló tevékenységek részesülhetnek, tehát a Budapesten és Pest megyén kívüli székhellyel, vagy telephellyel rendelkezők nyújthatnak be pályázatot (korábbi cikkünkben erre a problémára már felhívtuk a figyelmet).

Kiemelendő újdonságnak számít az a kötelező vállalás – amit a jövőben megjelenő pályázati felhívásokban is várhatóan előírnak majd -, miszerint a 20 millió forintot meghaladó igényelt támogatás esetén legalább egy fő teljes állású munkahely teremtését kell vállalnia a pályázónak nyertessége esetén. Jelen konstrukció keretében ez a kötelezettség akkor állhat csak elő, ha egy pályázó több pályázatot is benyújt (erre lehetősége van, hiszen a pályázatok benyújtása egészen 2017. június 22-ig lehetséges lesz). Több pályázat esetén az azonos konstrukcióban elnyert támogatásokat egybe kell számítani a 20 milliós határ elérésének vizsgálata szempontjából.

[/spb_text_block]

Forint
Megosztás