A DBH Group üzleti és startup együttműködést kötött Azerbajdzsánnal

DBH Group - november 11, 2014

A Magyar-Azerbajdzsáni Üzleti Fórum keretében aláírt szándéknyilatkozatok alapján a DBH Group a jövőben segítséget nyújt az azerbajdzsáni befektetési lehetőségek kialakításában, emellett elősegíti a startup vállalkozások nemzetközi terjeszkedését mind Európában, mind a kaukázusi régióban.

A befektetésekkel és üzleti szolgáltatásokkal foglalkozó DBH Group kedden két szándéknyilatkozatot írt alá Budapesten az információtechnológiai (IT) fejlesztésekkel foglalkozó azerbajdzsáni állami tőkealappal (ICT Alap), illetve az azerbajdzsáni High Tech Parkkal (HTP).

A felek szándéka, hogy a jövőben támogassák az azerbajdzsáni startupok és innovatív IT és technológiai vállalatok fejlesztését, továbbá a befektetési lehetőségek kialakítását, emellett előmozdítsák a startup vállalkozások nemzetközi terjeszkedését olyan módon, hogy az EU-országokban működő vállalatok Azerbajdzsánban hozzanak létre érdekeltségeket, illetve az azeri startupok az EU-ban tudjanak terjeszkedni.

A szándéknyilatkozatokat Elchin Zeynalov, az azerbajdzsáni IT fejlesztési tőkealap vezérigazgatója, illetve Seymur Aghayev, a High Tech Park vezérigazgatója, míg a DBH Group részéről Erdei Sándor vezérigazgató írta alá.

„Úgy gondolom, hogy ez a szándéknyilatkozat egy komoly jövőbeli együttműködés alapjául szolgál az ICT Alap és a DBH között. Célunk, hogy támogassuk a két ország közötti kapcsolatokat és megteremtsük a keretrendszert magyar vállalatok azerbajdzsáni befektetésekben történő részvételének előmozdítására. Az Alap készen áll arra, hogy tőketulajdonosként részt vegyen ezekben a projektekben” – fogalmazott az aláírás kapcsán Elchin Zeynalov, az IT fejlesztésekkel foglalkozó azerbajdzsáni állami tőkealap ügyvezető igazgatója.

Seymur Aghayev, a High Tech Park Azerbaijan vezérigazgatója hozzátette: „Amint azt bizonyára tudják, Azerbajdzsánban elindult egy projekt „Azerbaijan 2020: Vision into the Future” néven, amelynek célja, hogy az olajra épülő gazdaságot tudásalapú gazdasággá formálja; az infokommunikáció az egyik fő szektor, amelynek szerepe lehet ebben az átmenetben. Ezért az ilyen megállapodásoknak, mint amelyeket ma a DBH, a High Tech Park és az ICT Alap aláírt, újabb lépést jelentenek előre ezen a hosszú úton. Reményeink szerint a DBH-val való együttműködésünk siettetni fogja a céljaink megvalósítását, miszerint fel akarjuk gyorsítani az infokommunikációs szektor növekedését, és egy természetes központtá szeretnénk válni az európai vállalatok számára, amelyek az országunkat körülvevő régióban szeretnének együttműködni. Emellett pedig az azerbajdzsáni vállalatok és startupok globális piacon való terjeszkedését is elő kívánjuk mozdítani.”

Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója elmondta: „Erős lehetőségeket látunk az közös startup inkubáció, illetve az üzleti szolgáltatások fejlesztésében Azerbajdzsánban, illetve a környező régióban, amely rendkívül tőkeerős és az európai átlagnál sokkal gyorsabb ütemben növekszik. Az azerbajdzsáni piac nagyon nyitott az új technológiákra, illetve a technológiai cégekre, így a tőkebevonás könnyebb lehet a magyar vállalkozók számára. Azerbajdzsán a kaukázusi és közép-ázsiai régió természetes „hub”-ja, amely rendkívül költségtakarékosan megközelíthető a hazai startupok számára is.”

„Egyik üzletágunk, a DBH SeedStar magvető (seed) szakaszban lévő befektetéseket és válogatott startupokat inkubál a kelet-európai és a szovjet utódállamokból az európai, és ezen belül különösen a hollandiai akceleráció érdekében. Az azerbajdzsáni startupoknak is tudunk tehát segíteni abban, hogy egy erős jelenlétet építsenek ki az EU-ban is” –hangsúlyozta Erdei Sándor.

Közös startup ökorendszer

Az IT fejlesztésekért felelős azeri állami tőkealapot (State Fund for Development of Information Technologies) 2012-ben alapította az azeri kommunikációs és technológiai minisztérium. Az alap célja az infokommunikációs (IKT) területen működő azerbajdzsáni vállalkozások fejlesztése és pénzügyi támogatása, a terület iránt érdeklődő hazai és külföldi befektetések bevonzása, az új technológiák integrációja a helyi gazdaságba, a tudományos kutatások és innovációk felhasználására irányuló projektek támogatása, valamint a befektetői környezet javítása az infokommunikációs területen.

A High Tech Parkot szintén két éve alapította az azeri kommunikációs és technológiai minisztérium az Azerbaijan 2020 program keretében, amelynek célja, hogy az olajra alapuló azeri gazdaságot tudásalapúra formálja át. A HTP a legfontosabb projekt, amely a fenntartható és kompetitív környezet kialakítását célozza az azeri infokommunikációs iparág és startupok számára.

Erdei Sándor
Megosztás