TOP 10 ERP-előrejelzés 2015-re

DBH IT - december 17, 2014

Az év vége felé egyre szaporodnak a különböző előrejelzésekről szóló írások. Bár a vállalatirányítási rendszerek piaca hosszú ideje meglehetősen stabil, ezen a téren is várhatók új trendek; ezeket próbáltuk meg összeszedni a különböző fellelhető nemzetközi toplisták alapján.

A legáttekintőbb összefoglalót a független ERP-tanácsadással foglalkozó amerikai Panorama Consulting blogjában tette közzé Eric Kimberling, aki nem kevesebb, mint 10 trendet azonosított, amely 2015-ben meghatározza a nemzetközi ERP-szoftverpiacot.

Elmosódnak a határok a telepített (on-premise) és a szolgáltatásként igénybe vett (SaaS) szoftverek között. Éveken keresztül arról szólt a vita a szakértők között, hogy az ERP-piacot a jövőben továbbra is a helyben telepített szoftverek határozzák-e meg, vagy inkább itt is elterjednek a software-as-a-service (SaaS) típusú megoldások. Ahogy a köd eloszlik, az látszik, hogy az ERP-szállítók a jövőben egymással párhuzamosan kínálnak majd on-premise és SaaS megoldásokat, és sok esetben a szervezetek mindkét módon használják majd a szolgáltatásokat. A kettő közötti szürke terület is egyre nagyobb lesz, azaz többen használhatnak majd olyan hibrid megoldásokat, amikor a külső szolgáltatónál hosztolt ERP-rendszer alatt cloud alapú infrastruktúra működik.

Tovább terjednek a mobil és az üzleti intelligencia megoldások. A vállalatok egyre többet szeretnének kihozni meglévő vállalatirányítási rendszerükből, ezért mind többet fognak befektetni mobil megoldásokba, valamint az üzleti adatok értelmezését, illetve a jelentések készítését lehetővé tévő üzleti intelligencia szoftverekbe. Egyre több szervezet ismeri fel, hogy az újabb ERP-rendszerek nem feltétlenül elegendőek arra, hogy jobban fel tudják használni az üzleti információkat; ehhez olyan szoftverekre lesz szükségük, amelyek segítik a döntéshozatalt a munkatársak, illetve a vállalati döntéshozók körében. A vezetőkön a jövőben is nagy lesz a nyomás, hogy növeljék az árbevételt, akik olyan döntéshozatali eszközöket és dashboardokat igényelnek majd, amelyeket kifejezetten annak érdekében fejlesztettek ki, hogy a vezetőket ellássák az aktuális üzleti információkkal.

Az ERP-szoftverek egyre kevésbé a vállalatirányításra korlátozódnak. A Salesforce tisztán CRM-szállítóként indult, de a növekvő alkalmazás-ökorendszerének köszönhetően egyre inkább átrajzolja azt a képet, amit eddig az ERP-szoftverekről gondoltunk. A cégeknek ma már lehetőségük van arra, hogy a hagyományos ERP-megoldások helyett olyan különálló ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM), pénzügyi vagy készletgazdálkodási (inventory management) rendszereket használjanak, amelyeket a későbbiekben tovább tudnak bővíteni hagyományos ERP funkcionalitásokkal.

Visszatérnek a best-of-breed rendszerek. Ahogy az előbbiekből is látszik, az ERP-piacon kívülről érkező gyártók egyre több lehetőséget kínálnak arra, hogy egy vállalat – akár több szállítótól vásárolt – integrált vállalati rendszert alakítson ki. Azaz a szervezetek egyre kevésbé fognak egy-egy szállító megoldásától függeni, a hiányzó vagy limitált funkcionalitásokat máshonnan is be tudják szerezni. Ez ugyanakkor még nehezebbé teszi majd a döntést az ERP-szállító kiválasztásánál.

Az integráció és a szoftverarchitektúra is egyre fontosabbá válik. Az előbbiekből egyenesen következik, hogy a best-of-breed ERP rendszerek terjedése következtében egyre nagyobb lesz a nyomás a vállalati informatikai vezetőkőn és az ERP tanácsadókon, hogy jobb integrációt tegyenek lehetővé a rendszerek között és elkerüljék az újabb adatsilók létrejöttét. Emiatt az ERP bevezetéseknél egyre inkább elvárás lesz az architektúrával, illetve integrációval kapcsolatos tudás.

Új nagy (Tier I) ERP szállító emelkedhet ki. Tavaly a két legnagyobb globális ERP szállító, az SAP és az Oracle már piacot vesztett az őket a piaci rangsorban követő (a szakzsargonban Tier II kategóriába sorolt, mint például a Magyarországon a DBH Group által képviselt Exact) szállítókkal szemben, a jövőben pedig új meghatározó szereplő kerülhet a legnagyobb szállítók mellé – az előbbi cégek mellett ide tartozik még a Microsoft.

Az ERP és a fogyasztói felhasználói interfészek konvergálnak. Az elmúlt évtizedben a mainstream közösségi média platformok, mint például a Facebook, Twitter és Instagram átalakították az üzleti szoftverek felhasználói felületével kapcsolatos elvárásokat is, ugyanakkor az ERP-rendszerek nagy része ránézésre még mindig egy korábbi világot képvisel a nem igazán felhasználóbarát felületeivel és kialakításával. A következő időszakban ez gyorsan megváltozik, mivel egyre több olyan fiatal munkavállaló lép munkába, aki esetében már alapelvárás, hogy a munkavégzéshez használt rendszerek is ugyanolyan átláthatók és könnyen használhatók legyenek, mint az okostelefonján használt személyes alkalmazásoké. Egyre több szállító mutat be olyan mobil alkalmazásokat, illetve új felhasználói felületeket, amelyek ezt a szakadékot igyekeznek áthidalni.

Az elbukott ERP-bevezetések kockázata továbbra is magas. A technológiai iparág történéseit hosszabb ideje követők számára nem újdonság, hogy a vállalati ERP-bevezetések nagy százaléka kudarccal zárul, mivel ezek a projektek túlságosan komplexek és sok szervezet számára túlságosan sok kockázattal járnak. Ez a jövőben sem változik, ez ellen a vállalatok is úgy védekezhetnek, ha a túlzott magabiztosság helyett továbbra is elővigyázatosan közelítenek a témához, és szakértő ERP tanácsadók és rendszerintegrátorok segítségét veszik igénybe.

AZ ERP szállítók és tanácsadók gyakrabban buknak el. A független tanácsadó véleménye szerint sok ERP tanácsadó eddig nem igazán volt érdekelt abban, hogy a bevezetés sikeres legyen, ez a jövőben a független konzulensek előretörésével változhat.

Egyre feltűnőbb lesz a különbség a sikeres és a kudarcra ítélt ERP-bevezetések között. A fentiek ellenére sok sikersztori válik ismertté. A két véglet közötti különbséget többek között a hatékony projektmenedzsment, az üzleti folyamatok újratervezése és a szervezeti változásmenedzsment jelenti.

Milyen más meghatározó trendek várhatók jövőre a hazai ERP-piacon? Milyen szempontok alapján választják majd ki a vállalatok a szállítójukat, és melyek lesznek az ERP-bevezetések sikertényezői? Várjuk a véleményeteket!

ERP
Megosztás