Crowdfunding és forrásteremtés

DBH Seedstar - november 27, 2014

Molnár István, a DBH SeedStar üzletág-igazgatója november 25-én, kedden előadást tartott fiatal vállalkozók számára a közösségi finanszírozás lehetőségeiről, az !gendebrecen oktatói programjának keretében. A Crowdfunding és forrásteremtés című előadásában az igazgató startupok forrásbevonási lehetőségeit vizsgálta crowdfunding platformokon keresztül. Előadásában kitért a közösségi finanszírozás gyors elterjedésére, különböző típusaiban rejlő lehetőségekre és veszélyekre. Molnár István külön figyelmet szentelt a közép-kelet-európai piac alulfejlettségének valamint magyar vállalkozók külföldi lehetőségeinek.

„A kérdések főként arra irányultak, hogy mikor lesz Magyarországról is elérhető az equity based crowdfunding. Tény, hogy ez a finanszírozási forma rendelkezik a legnagyobb növekedési potenciállal az elkövetkezendő 1-2 évben” – mondta el a rendezvény tapasztalatait Molnár István. „Úgy tudjuk, hogy jelenleg is folynak tárgyalások, amelyek ennek megalapozásáról szólnak, és érezhetően egyre nagyobb szükség lenne erre a kis- és középvállalkozások, valamint startupok fejlesztéséhez” – tette hozzá a DBH SeedStar üzletág-igazgatója. Az előadásból az is kiderült, hogy nemcsak financiális előnyök származhatnak a crowdfunding platform használatából, hanem olyan fontos statisztikákat is ki lehet nyerni egy kampány során mint, hogy melyik országban a legnépszerűbb a termék, milyen árazási stratégia működik jobban, hova érdemes összpontosítani a marketinget stb., amelyek segíthetik a későbbiekben a termékfejlesztést is.

Már rendelkezünk példákkal a sikeresen megvalósított  crowdfunding kampányokra, elég csak a Feel Flux csapatára gondolni, amely a Somlyó Tamás és Lányi Ádám által kitalált és fejlesztett új fizikai játék. A  játék különlegességét az antigravitációs hatás adja, ami lehetőséget is nyújt a vele való játékra és számtalan trükk megvalósítására. A Feel Flux kifejlesztése után 2014 áprilisának végén az Indiegogo-n indítottak kampányt, aminek célja a játék gyártásának beindítása volt. Az eredetileg célul kitűzött 25 000 dollár helyett végül 36 918 dollárt gyűjtöttek össze és a nagy érdeklődésre való tekintettel egy ízben meg is hosszabbították a kampány idejét. A másik sikeres példa a Deska, amelynek feltalálója, Tölgyesy Csaba mintegy 20 000 dollárt tervezett összeszedni az Indiegogo-n, és a kampány végére ő is valamivel többet ért el eredeti céljánál.

Megosztás