A MISZ alelnökének választották Dr. Erdei Sándort

szilvia.varga - március 09, 2019

A Magyar Innováció Szövetség (MISZ) március 7.-i tisztújító közgyűlésén alelnöknek választották Dr. Erdei Sándort, aki a korábbi évek során az elnökség tagjaként aktívan közreműködött a Szövetség munkájában.

A közép-kelet-európai üzleti élet elismert szereplőjeként, valamint a több mint 20 éves tőkebefektetési, tranzakciós és befektetési tanácsadás során szerzett tapasztalatát alelnöki munkája során is kamatoztatni kívánja. A MISZ küldetésével összhangban, Dr. Erdei Sándor is kiemelten fontosnak tartja az innovációt támogató programokat, kezdeményezéseket.

„A Szövetség egyik legfontosabb céljának azt tartom, hogy növelje a magyar innováció láthatóságát, reputációját itthon és külföldön egyaránt. Támogassa a vállalatokat, vállalkozókat abban, hogy az innováció által sikeresebbek lehessenek. Hosszú távon befolyásolnunk kell a gazdasági és társadalmi szereplőket abban, ahogyan gondolkodnak az innovációról annak szerepéről egy sikeres Magyarország építésében.”- mondta Dr. Erdei Sándor. „Sikeres innováció nincs kockázati tőke befektetetés nélkül. Rendkívül eredményesnek kell lennünk a tudományos és technológiai eredmények piachoz kapcsolásában, piaci stratégiák kialakításában.”- tette hozzá.

Üzletemberként (a DBH Group alapítója és vezérigazgatója) tevékenysége egyik fő fókuszában az ICT, Life Science és Pharma technológiához kapcsolódó iparágakat célzó, korai/növekedési fázisú befektetési lehetőségek felkutatása és támogatása áll. „Komoly elhivatottságot érzek a hazai kutatásfejlesztés sikeressé tételében és ennek érdekében számos olyan technológia transzfert és üzleti stratégiát dolgoztam ki, melynek eredményeként hazai munkahelyek keletkeztek. A kockázati tőke befektetéseim több hazai és nemzetközi innováció díjas technológiát fejlesztettek ki. Az innovációs tevékenység részeként, több olyan startup vállalkozásba fektetettem be és irányítottam közvetlen munkámmal, amelyek a világon vezető innovatív technológiát kutattak és fejlesztettek ki befektetéseink felhasználásával. Ennek eredményeként portfólió cégeimet összesen 16 nemzetközi díjjal tüntették ki.” – összegezte Dr. Erdei Sándor.

Az 1990-ben alakult Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), mint szakmai és munkaadói érdekvédelmi szervezet, tevékenységének középpontjában az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll. A MISZ 761 tagszervezetet egyesít köztük innovatív vállalkozásokat, egyetemeket, kutatóintézeteket, non-profit intézményeket és több képviselő egyesületet, azzal a szándékkal, hogy a szellemi termékek gyakorlati hasznosítását elősegítő környezet alakuljon ki Magyarországon. A Szövetség számos tehetségkutató és innováció-népszerűsítő program szervezője is egyben.

 

Megosztás