Adó- és járulékváltozások 2019 – cafeteria

krisztina.nagy - július 30, 2018

Az Országgyűlés 2018. július 20-án megszavazta a 2019-es adótörvény módosításokat. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján ismét az adórendszer hatékonyabbá tétele áll a fókuszban. A tervek szerint néhány adónem megszűnik, többek között átalakul a szociális hozzájárulási adó, valamint a béren kívüli juttatások.

CAFETERIA

Másik lényeges változás, hogy tovább folytatódik a tavalyi év során megkezdett folyamat: a cafeteria rendszer leegyszerűsítése (leépítése).

A béren kívüli juttatások adóterhe kis mértékben növekszik, ugyanis – bár az 1,18-szoros adóalapszorzót jövőre már nem kell alkalmazni – az új Szocho tv. a béren kívüli juttatásokat is 19,5* százalékos kulccsal adóztatja. Ennek megfelelően a jelenlegi 34,22 százalékos adóteher 34,5 százalékra módosul. A munkáltatók terhét azonban burkoltan mégis csökkentik majd azzal, hogy a SZÉP kártyára történő utalás mentes lesz a pénzügyi tranzakciós illeték alól. Ilyen juttatásként 2019-től már csak a SZÉP kártya egyes alszámláira történő utalások adhatóak, továbbra is változatlan keretösszegekkel.

A tavaly bevezetett éves 100 ezer forint pénzbeli juttatás mint béren kívüli juttatási forma megszűnik.

Az egyes meghatározott juttatások körét korlátozzák, a jelenlegi ilyen jellegű juttatások többsége is az összevont adóalap részeként adózik majd. Az egyes meghatározott juttatások közterhének alapját a már ismert 1,18 szoros szorzóval kell megállapítani, ez alapján számítódik 15% személyi jövedelemadó és 19,5%* szociális hozzájárulási adó
Ide sorolandók:

  • a béren kívüli juttatások keretösszeget meghaladó része,
  • az önkéntes biztosító pénztárakba fizetett célzott szolgáltatások,
  • az ajándékutalvány (csekély értékig, évente egy alkalommal a minimálbér 10%-ig),
  • és néhány speciális juttatási elem (pl.: a hivatali-, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás, a céges telefon magáncélú használata,. reprezentáció és üzleti ajándék).

Az adómentes juttatások köre jelentős változáson megy át. Az óvoda, bölcsőde térítése marad a kategóriában és összeghatár nélkül elszámolhatóvá válik a költsége, már abban az esetben is, ha az igénybevételről szóló számla nem a munkáltató, hanem a munkavállaló nevére szól majd.

Ezen kívül a többi juttatási elem (pl.:  munkahelyi étkeztetés, helyi bérlet, Erzsébet utalvány, iskolakezdési támogatás stb.) jövedelemként adózna.

Arra a kérdésre, hogy foglalkozik-e a parlament ősszel a cafeteriarendszer szabályozásával, a miniszter elmondta, a kormány véglegesnek tekinti a cafeteria elfogadott új szabályozását.

*Mivel az adómérték csökkentésre vonatkozó törvényt még nem fogadták el, így egyenlőre 19,5%-al számolunk.

Megosztás