Nem csak az ötlet számít – egy startup sikerének főbb tényezői

DBH Seedstar - március 24, 2016

Számos ötlet változtatta már meg a világot, vagy helyezett fel cégeket az unikornis listára. Talán neked is van egy, vagy több forradalmi ötleted, amiért te leszel az új Steve Jobs, és a világ soha nem lesz már a régi, miután elindítottad álmaid vállalkozását. De vajon csak az ötlet számít? Van egy rossz és egy jó hírünk:

  • nem: az ötlet nem fog magától profitot generálni;
  • és nem: maga az ötlet egy komplex rendszer része, melyet úgy hívnak, hogy vállalat – így nem kell világmegváltó ötlettel rendelkezned ahhoz, hogy létrehozz egy sikeres vállalkozást.

A vállalkozói lét jellemzőinek számbavétele után érdemes közelebbről megvizsgálnunk azt is, hogy mik határozzák meg leginkább egy startup vállalkozás sikerességét.

success factors startup

Ötlet

Természetesen továbbra is az ötlet az a jellemző, melyről első helyen kell beszélnünk – bár tényleg csak egy apró összetevője a receptnek. Vegyük például a Google esetét, ahol az alapítók ötlete (interaktív web kereső) tulajdonképpen már több versenytársuk által végrehajtott megoldás volt. Viszont a Google üzleti terve, kivitelezése és időzítése egyedivé tette az eredetinek nem igazán mondható ötletüket.

A csapat

A vállalkozók fontosak, azonban ritkán képesek egyedül minden feladatot elvégezni. A sikeres vállalkozások csapatokba szervezett alkalmazottakkal dolgoznak, akik képesek fenntartani magát a vállalkozást, előmozdítják az innovációt, valamint alkalmasak a magasabb minőségű célok végrehajtására. Alkalmazd a megfelelő embereket, és soha nem lesz problémád. Alkalmazz nem megfelelő embereket és a legátgondoltabb terv sem lesz elég.

Vezetés

A vezetők hozzák meg a szükséges döntéseket, határozzák meg a víziót és inspirálják a többi dolgozót. Egy inkompetens vezető nemcsak kevésbé hatékonyan vesz részt a döntési folyamatokban, hanem a dolgozók csoportjának hangulata is veszélybe kerülhet miatta. Ellenben egy tapasztalt és szakképzett vezető egy kevésbé eredeti és innovatív ötletet is sikerre tud vezetni.

plan

A terv

Rendelkezned kell továbbá konzisztens üzleti tervvel is (mely tartalmazza a marketing -, működési -, sales -, és pénzügyi tervet); kiegészítve a terméked/szolgáltatásod -, a vásárlóid -, a versenytársak -, és a piaci trendek leírásával. Ellenkező esetben nem fogsz tudni meghozni stratégiai döntéseket, valamint a vállalkozásod könnyen eleshet a lehetséges tőkebefektetésektől.

A végrehajtás

Úgy tartják, hogy egy terv annyira értékes, mint a végrehajtásához kapcsolódó képesség. Ha van egy hibátlan terved a végrehajtásához szükséges képesség vagy háttér nélkül, a vállalkozásod esélyei nagyban romolhatnak. Azonban ha rendelkezel egy elégséges tervvel, melyet képes vagy tökéletesen végrehajtani, akkor a jövőben erős alapokkal rendelkezve tisztán láthatod majd, hogy mi működött/nem működött az eredeti koncepciódból.

Időzítés és lokáció

Az időzítés igen jelentős hatással bír egy startup életét tekintve. Ha van egy nagyszerű ötleted, egy briliáns üzleti terved, egy tehetséges csapatod és több mint elégséges tőkéd; akkor is bajba kerülhetsz, ha túl korán lépsz piacra és a fogyasztók még nem állnak készen, vagy nem alkalmazzák készségesen a módszeredet. Ha túl későn lépsz és már erős versenyhelyzet fogad, nem biztos, hogy be tudod magad préselni a piacra. Viszont ha megfelelően időzítesz, és nagy igény fogadja az ötleted, úgy, hogy még senki más nem előzött meg, akkor a sikerhez elég, ha rendelkezel egy korrekt ötlettel és tervvel, valamint pár elkötelezett dolgozóval (akik nem biztos, hogy tudják, mit is csinálnak tulajdonképpen) és éppen elégséges finanszírozással.
A lokációt tekintve érdemes színvonalasabb helyszínt választanod; ahol az ott élők könnyen elfogadják és támogatják is, amit csinálsz; valamint olyan emberek élnek a környéken, akiket szívesen felvennél a csapatodba. Ezen kívül hasznos lehet, ha a környéken vannak olyan vállalkozások, akik számodra érdekesek lehetnek üzleti szempontból, így akár véletlen találkozásokból is kialakulhatnak gyümölcsöző kapcsolatok.

funding strategy

Finanszírozási stratégia

Lényeges, hogy startup alapítóként megismerd a potenciális befektetőket, illetve kapcsolatokat építs és ápolj, mielőtt startup vállalkozásodnak égető tőkeigénye lenne. A befektetés létrejötte után menedzselned is kell a befektetőidet. Amennyiben kivívod a tiszteletüket és lelkesedésüket, megnő az esélyed arra, hogy profitálj a befolyási köreikbe tartozó más cégekből és fontos kapcsolatokból. Ha jól kezeled a befektetőidet, ők lehetnek startupod leghasznosabb értékesítői. Végül, de nem utolsó sorban, tisztában kell lenned azzal is, hogy pontosan mekkora méretű befektetésre van szükséged.

Növekedés

A céged érintettei elsősorban növekedést szeretnének tapasztalni, mivel ez lesz annak a forrása, amiből ki tudod fizetni az alkalmazottaidat, amiből a befektetők realizálhatják az elvárt megtérülésüket – és nem utolsó sorban –, amiből fejleszteni tudod a cégedet. Azonban a választott növekedési pálya jelentős mértékben meghatározza vállalkozásod életútját. A túl gyors növekedés maga alá temetheti a szervezetet (mivel nem tud alkalmazkodni a gyors változás okozta kihívásokhoz), a túl lassú növekedés pedig sehova sem fog elvezetni, megakasztva a fejlődés és előrelépés lehetőségét – úgyhogy érdemes megtalálnod, és óvatosan kezelned a számodra szükséges növekedési egyensúlyt.

További útmutatásra van szükséged a startupodhoz?

[sf_button colour=”orange” type=”sf-icon-reveal” size=”large” link=”https://dbh-group.com/hu/seedstar/” target=”_blank” icon=”ss-check” dropshadow=”yes” extraclass=””]Nézd meg a DBH SeedStar személyre szabott szolgáltatásait![/sf_button]

Források:

Megosztás