Nemzetközi kapcsolatok építése a Duna Régió Stratégia Éves Fórumán

DBH InnoHub - november 04, 2015

Október 29-30-án rendezték meg a Duna Régió Stratégia 4. Éves Fórumát, melynek célja, hogy a partner országok közösen együttműködve alakítsanak ki stratégiát, és értékeljék az eddig elért eredményeket.

A rendezvény alcíme „Smart, Social, Sustainable – Innovation for the Danube Region” volt, melynek értelmében az előadásokon okos-, közösségi és fenntartható megoldások kaptak helyet. A résztvevők különféle témákkal ismerkedhettek, főbb fókuszpontok voltak az innováció, a szakmai képzések, munkavállalói mobilitás és migráció, a vállalkozások versenyképességének kérdései és egyéb civil kezdeményezések.

4th Annual Forum of the EU Strategy for the Danube Region

A több mint 1200 résztvevő számára a kétnapos fórum 4 tematikus szekciót és közel 40 workshopot és panelbeszélgetést kínált, emellett pedig rendkívül sikeresen lehetett kapcsolatokat építeni, mivel a közönség soraiban elkötelezett szakemberek voltak, akiknek céljuk, hogy nemzeteken átívelő stratégiákat és együttműködéseket hozzanak létre. A szervezők is elősegítették ezeket a kapcsolatépítéseket, mivel a helyszínen több különálló helyiség volt, ahol ad-hoc megbeszéléseket lehetett tartani az érintettekkel.

A fórumon legfőképpen szakmai szövetségek, szervezetek, klaszterek, önkormányzatok, regionális és városi önkormányzatok, minisztériumok és nonprofit intézmények képviseltették magukat.

Keresztúri Zsolt a DBH InnoHub üzletágvezetőjeként és az OMNIPACK Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter klasztermenedzsereként  vett részt a rendezvényen ifj. Ugrin András (OMNIPACK Klaszter)  társaságában. Keresztúri Zsolt kiemelte, hogy ez a fórum kiváló alkalom volt arra, hogy konzorciumok és együttműködések alakulhassanak ki az alábbi nemzetközi pályázatok mentén: Duna Transznacionális Program, INTERREG Europe Programme, Central Europe 2020, Horizon 2020 Program.

Hozzátette, hogy sok innovatív ötlettel és érdekes kiállítókkal találkoztak, és ismereteiket is bővíthették például a hulladékgazdálkodás, lebomló műanyagok kutatása, GMO mentes élelmiszerek bevezetése és a társadalom környezettudatosságának növelése terén. Emellett a proaktív résztvevők nyitottak voltak a technológia-transzferre és az innovációk más országokban történő implementálására, úgyhogy a rendezvény beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és lehetőséget nyújtott a nemzetközi együttműködések kialakítására.

A Duna Régió Stratégiát Magyarországon felügyelő Joó István miniszteri biztos bejelentette, hogy Magyarország komoly elismerést vívott ki magának a DRS vízgazdálkodási és energetikai területein, ezért 2017-ben Budapesten fogják megszervezni a fórumot.

Megosztás