A Flying Objects elnyerte a Design Oscar díját!

Ürge László - szeptember 28, 2015

A DBH Group befektetése a Flying Objects design stúdió elnyerte a legrangosabb nemzetközi design elismerést, a szakma Oscarjának számító Red Dot díjat! A Hand-in-Scan kézhigiéniai szkenner formatervével nyerték el a rangos elismerést.

A startup és a design csapat együttműködése presztízs értékűnek mondható, hiszen azt a filozófiát képviseli, amit a Flying Objects mindig is magáénak tartott, vagyis hogy az innovációnak és a designnak párhuzamosan kell fejlődnie. Ez azt jelentette, hogy a mérnökök és a designerek folyamatos oda-vissza párbeszéd során alakították ki a végső, kész terméket. A fejlesztés hatott a külső megjelenésre és volt olyan is, hogy a design döntések határozták meg a működést.

Ahogy a Flying Objects alapítói, Húnfalvi András és Laufer Ferenc is kiemelték, a formatervezés semmiképpen sem önmagáért való, minden egyes részletnek fontos funkciója van. Húnfalvi és Laufer szerint a feladat formatervezői szemmel is érdekes volt, mert ilyen eszköz még sohasem készült, így előképek nélkül tudtak formát adni a funkciónak. Ezen munka eredményeképpen szeptember 25-én átvehették a szakma csúcsdíját Szingapúrban. A Flying Objects és a Hand-in-Scan a koncept díjat kapta meg, mivel az induláskor a termék nem volt még gyártásban.

Red Dot Design Award, Flying Objects, Laufer Ferenc és Húnfalvi András

Laufer Ferenc és Húnfalvi András

 

Flying Objects a kiemelkedő formatervezés szolgálatában

A céget 2013 elején Húnfalvi András és Laufer Ferenc formatervezők alapították, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elvégzése után. A két tervező már az egyetem alatt is folyamatosan dolgozott együtt éles, piaci feltételek diktálta projekteken, emellett a hollandiai ArtEz Institute of Artson is eltöltöttek egy szemesztert. Tanulmányaik alatt gyakorlati tapasztalatot a Mercedes Benz-nél és a Leoulux-nál szereztek. Párosukhoz 2014-ben Patkós Luca grafikus csatlakozott, az idén pedig Csortán Beáta formatervezővel bővült a csapat.
Ismertetőjelük, hogy kifejezetten emberarcú, szerethető termékeket csinálnak, legyen szó party falatka tartóról vagy orvosi műszerekről. Ezek mellett kiemelkedően fontosak számukra, hogy az általuk tervezett termékek kifejezetten piacképesek és sikeresek legyenek, és ezt tartják sikerük fokmérőjének is.

A hétköznapi háztartási eszközöktől egészen az ipari felhasználású berendezésekig sokféle témában készítettek terveket, koncepciókat. Itthon eléggé ritkák a klasszikusan ipari formatervezési feladatok, a díjnyertes tervhez egy feltörekvő startup cég is kellett, a Hand-in-Scan.

A Red Dot mellett ugyanezért a munkájukért a Magyar Formatervezési Díjat is átvehették a Budapest Design Week-en, szeptember 24-én.

1955 óta osztják ki a szakma legnagyobb és leghíresebb díját, 2005 óta három kategóriában; termék, koncept és kommunikációs design kategóriában. A szigorú szakmai zsűri olyan termékeket díjaz, amelyek többek között innovatívak, funkcionálisak, tartósak, hozzáadott értékkel rendelkeznek és egy rendszerbe beágyazhatóan működnek. A díj így egyfajta minőségi és esztétikai garanciát is jelent a későbbi vásárlók, felhasználók részére.

Red Dot Design Award, Flying Objects, Laufer Ferenc és Húnfalvi András
Megosztás