DBH Group az IBM Business Partner rendezvényén

DBH Group az IBM Business Partner rendezvényén

DBH Group az IBM Business Partner rendezvényén

Június 10-én a Boscolo Budapest termében rendezték meg az IBM éves nagy viszonteladói rendezvényét, az IBM Business Partner Kick-offot, ahol jelentős számban képviseltették magukat a cégek döntéshozói, kereskedelmi vezetői és kiemelt kereskedői. A rendezvény előadói között szerepelt a DBH Group is.

A rendezvényen három szekcióban osztották meg a résztvevőkkel az IBM stratégiai trendjeit, a termékinformációkat és a partnerek számára fontos ösztönző programokat.

A hagyományos hardver és szoftver szekció mellett az IBM idén először új szekciót nyitott “Ecosystem” névvel. Ennek célja, hogy partnereik első kézből hallják a sikertörténeteket, és lehetőségük nyíljon az együttműködés kialakítására.

A DBH Group nevében Varga-Tarr Sándor, a DBH SeedStar operatív vezetője tartott előadást, amelyben bemutatta a DBH üzleti modelljét, amellyel a külföldi piacra lépésben segíti az innovatív vállalkozásokat. Az előadás kivonata alább olvasható.

Miért bukik el a legtöbb startup?

A startupok, avagy innovatív vállalkozások az egyik legnagyszerűbb formái annak, hogy maradandó értéket teremtsünk. Azonban fölmerül a kérdés, hogy ha egy startup ilyen nagyszerű dolog, akkor miért bukik el olyan sok belőle? Ennek igen sok oka lehet, az egyik legfőbb ok a felkészületlenség. Mike Tyson szavaival élve: „Mindenkinek van egy terve, amíg meg nem kapja az első pofonját.” Ez a pofon pedig nagyon sok helyről jöhet egy fiatal vállalkozás esetében.

Melyek lehetnek ezek? Például a rosszul megválasztott piaci környezet, amelyben nincs igény a termékünkre. Itt nem egyszerűen a jelen piacára kell gondolni természetesen, hanem arra is, mi lesz 5-10 éven belül. A nem megfelelő csapat megválasztása. Rossz üzleti modell. Rosszul elkészített üzleti terv. Rossz vagy nem létező marketing stratégia. Időzítés. Hogy csak néhányat említsünk.

Ezek közül megoszlanak a vélemények, hogy melyek a legfontosabbak egy startup életében. Boll Gross, az Idealab akcelerátor alapítója 20 év tapasztalatára, és több mint 100 létrehozott cég alapján azt a következtetést vonta le, hogy az időzítés a legfontosabb: nem túl korai az ötlet? Fel van rá készülve a piac? Vagy már idejétmúlt és túl sok a versenytárs? A csapat és a kivitelezés lett a második legfontosabb kritérium, majd az ötlet jött be harmadiknak.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ötlet nem számít. Csak azt jelenti, hogy nem szabad túlértékelni az ötletet. Az is igaz, hogy egy jó startup nem feltétlen indul sokak által jónak tartott ötlettel.

A Google nem az első webkereső volt, viszont vállaltan nem akart egy honlap tulajdonságaival rendelkezni. A Facebook sem volt az első, és sokan azt gondolták, minek még egy közösségi média felület a MySpace és a Friendster mellé, különösen az elején, amikor az egyetemi diákokra korlátozódott. Viszont a Facebook jobban össze volt rakva, nem fagyott le olyan gyakran. A YouTube akkor indult, amikor olcsóbbá váltak a média eszközök, és elterjedte a szélessávú internet. Aztán ki gondolta volna, hogy az emberek majd befogadnak a lakásaikba idegeneket? Vagy a saját autóikkal fognak taxizni? De az időzítés tekintetében ezek az ötletek nem is jöhettek volna jobbkor, hiszen a gazdasági recesszió volt az egyik indok, ami létrehozta az igényt ezekre a megoldásokra.

Partner a külföldi piacra lépéshez

Igen sok tényezőt kell tehát figyelembe venni, és itt jön a kérdés: hogyan készülhet föl ezekre egy innovatív vállalkozás, amely külföldön szeretne piacra lépni? Erre a DBH Group egyedülálló üzleti modellel kíván választ adni.

A DBH Group által létrehozott üzleti modellnek három alappillére van. Egyrészt professzionális üzleti infrastruktúrát biztosít a Kelet-Közép-Európában működő vállalkozások számára, másrészt Észak-Amerikában, Nyugat-Európában, Ázsiában terjeszkedni kívánó vállalkozások számára nyújt piacra jutást elősegítő szolgáltatásokat, kiterjedt nemzetközi hálózatának és helyi szakembereinek segítségével. Harmadrészt saját tulajdonú kockázati tőkealapjának köszönhetően nyújt vállalkozások számára pénzügyi befektetést, finanszírozást.

A DBH Group startup inkubációval és akcelerációval foglalkozó üzletága, a DBH SeedStar hazai induló vállalkozások számára kínál nemzetközi kitörési lehetőséget. A támogatott startupok egyedülálló módon a DBH cégcsoport portfóliójában található csaknem valamennyi üzleti szolgáltatást házon belül vehetik igénybe, a cégcsoport szakembereinek mentori tudása pedig további szakmai fejlődési lehetőséget jelenthet számukra. A mentorálás során a piacra lépést segítő tanácsadással, nemzetközi gazdasági, üzleti és szakmai kapcsolatok biztosításával, valamint megfelelő infrastrukturális háttérrel segítjük az innovatív vállalkozásokat.

A hozzánk forduló startupok részére a pénzügyi tanácsadástól a projektmenedzsmentig széleskörű szakmai támogatást biztosítunk. Olyan, választható irodai szolgáltatásokat is nyújtunk a virtuális irodától a közösségi tereken át az állandó székhelyig, amelyek biztos infrastrukturális háttéret adnak és segítik az induló cégek imidzsépítését is. Az építkezéshez szükséges kezdőtőke bevonásában is segítünk, hogy a fiatal, ígéretes vállalkozások finanszírozni tudják a növekedésükhöz szükséges fejlesztéseket– tette hozzá a szakember.

A DBH SeedStar által biztosított szakértői háttér, a coworking terek – a saját közösségi iroda –, és a többi startupper közelsége önmagában is inspiráló. A cégcsoportnak saját irodája van Hollandiában. Helyi kapcsolatrendszerrel rendelkező szakértők vezetésével Hollandiában egyedülálló startup akcelerációs programokat teszünk elérhetővé a magyar startupok számára.

Szolgáltatásaink lehetővé teszik, hogy ügyfeleink kizárólag a főtevékenységükre koncentráljanak, azáltal, hogy helyi üzleti ismerettel és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakembereink és korszerű üzleti infrastruktúránk megteremti számukra a tökéletes üzleti környezetet. Üzleti szolgáltatásaink fő előnyei:

  • Helyi szakértelem
  • Nemzetközi tapasztalat
  • Korszerű infrastruktúra
  • Kiterjedt regionális és nemzetközi üzleti hálózat

Megéri tehát megpróbálni?

88962685616c0be8cf358dbf9baf4fa5A startup üzletépítés igen nehéz feladat és sok váratlan kihívással jár együtt. Azonban az egyik legnagyszerűbb módja az értékteremtő vállalkozási formáknak, és ebben az ágazatban a nehézségeket és hibákat tapasztalatként szokás értékelni, nem pedig kudarcként. Emellett pedig az egyes teljesített mérföldkövek és sikerek kárpótolják az innovatív vállalkozás résztvevőit, így az elhivatottság sokszor fontosabb, mint maga az ötlet vagy a termék.

Ahogy a startupperek egyik kedvenc pop ikonja, Tony Stark alias Vasember mondja: “Olykor előbb futnod kell, és csak utána elkezdened járni.” A sikerhez pedgi arra van szükség, hogy a startup felkészülten várja a lehetőségeket, így lesz a szerencséből tervezhető cél.

A DBH Group segíteni kíván az innovatív vállalkozók álmainak valóvá váltásában, ezért mindenkit arra buzdítunk, hogy tegye meg az első lépést ebben az irányban, és a siker nem marad el.

 

DBH Seedstar
// ADDED ON 2017.04.21. by Enzo Angiulli