Megvan a Seed Star Battle innovációs csillaga

Megvan a Seed Star Battle innovációs csillaga

A Seed Star Battle startup verseny TOP10 csapata április 30-án este mutatta be ötleteit a szakmai zsűri előtt a Prezi székházában. A DBH SeedStar és a LEWIS PR közös kezdeményezésére több mint 30 nevezés érkezett, amelyek közül 10 startup jutott a döntőbe, ők előadásaikkal is bizonyíthattak a nemzetközi zsűri és az üzleti befektetők előtt. A győztes csapat a Route4U lett, akik az 1 millió forint értékű mentor program, valamint a fél éves PR szolgáltatás mellett május 12-én hazánkat képviselik a LEWIS PR által szervezett, nemzetközi Houston We’ve Got A StartUp workshopon.

A rendezvényt Elzo Molenberg, Hollandia budapesti Nagykövetségének nagykövet-helyettese nyitotta meg, majd Molnár István, a DBH SeedStar igazgatója és Batjin Zorigt, a LEWIS PR budapesti vezetője köszöntötte a vendégeket. Ezután Varga-Tarr Sándor, a Seed Star Battle operatív vezetőjének moderálásával kezdetét vette a verseny, amelynek során a startup csapatok három perces prezentációkat tartottak, amelyet a zsűri kérdései követtek. A zsűri a program során már a rendezvény előtt megismert jelentkezési anyagok és a helyszínen történő bemutatkozás alapján hozta meg döntését a rendezvény végén.

A Seed Star Battle fődíjának odaítélésekor a szakmai zsűri többek között az ötlet eredetiségét, a piacra jutási potenciált, a célcsoport felvevőképességét és az üzleti modell megvalósíthatóságát vette figyelembe. A workshop felkészítésen is részt vevő csapatok átgondolt és szakmailag profi előadásokat tartottak a rendezvényen a nemzetközi üzletemberekből álló zsűri előtt.

A Seed Star Battle startup verseny győztese a Route4U lett, amely egy akadálymentes útvonaltervező alkalmazást készített kerekesszéket használók számára. Az ötletgazda Bodó Péter és csapata olyan közösségi megoldást dolgozott ki, amelyben a kerekesszékesek segítséget nyújthatnak sorstársaiknak, és így tevékenyen hozzájárulnak a mozgáskorlátozottak társadalmi integrációjához.

A második helyezett az Apptalk.ninja csapata lett, akik a mobilos alkalmazásfejlesztőket célozzák meg, a különféle kommunikációs folyamatok monitorozásával segítve munkájukat. Vidos Péter ügyvezető szerint a fejlesztők korábban csak azokat az adatokat látták, amik eljutottak hozzájuk, sok esetben azonban a hiba a felhasználó készülékében van, amire a termékük megoldást nyújt.

A harmadik helyen Varga Tamás és csapata, a Statzup végzett, amelynek rendszere híres labdarúgók valós teljesítményét veszi figyelembe. A felhasználók a virtuális térben játszhatnak és fogadásokat köthetnek, valamint a labdarúgók valós teljesítményei után pontokat gyűjthetnek.

A Route4U május 12-én utazik Prágába, a Houston We’ve Got A StartUp nemzetközi workshopra, ahol újabb lehetőségük nyílik bemutatkozni a három országból oda érkező befektetési szakértők és mentorok előtt.

A győztes csapat nyereményei:

  • A DBH SeedStar által nyújtott 1 millió forint értékű mentor program
  • Hollandiai akcelerációs program
  • 3 hónapos időtartamra szóló DBH KoWerk Office szolgáltatás
  • LEWIS PR által nyújtott 6 hónapos PR támogatás
  • A Houston We’ve Got a Startup prágai workshopon való részvétel
  • IBM mentoring: Pongrácz Ferenc, IBM Business Developer Manager SEE; Bernard Grum, IBM Ecosystem Development SEE, részvétel az IBM Global Entrepreneur Programban
  • Startup marketing szeminárium az Adplanky.com felajánlásából

A második és harmadik helyezett csapatok nyereményei:

  • A DBH SeedStar szakértőitől személyes mentoring
  • A DBH SeedStar nemzetközi szakértői közül az adott szakterületen érdekelt és kapcsolatokkal rendelkező üzletemberekkel virtuális mentoring
  • IBM mentoring: Pongrácz Ferenc, IBM Business Developer Manager SEE; Bernard Grum, IBM Ecosystem Development SEE, részvétel az IBM Global Entrepreneur Programban

A Seed Star Battle szervezői gratulálnak minden csapatnak és köszönetet mondanak partnereiknek:

Prezi, Design Terminál, IBM, Senpai Consulting, Impact Works, Onlinemarketing Blog

DBH Seedstar
// ADDED ON 2017.04.21. by Enzo Angiulli